Jugoszlávia : |
Ez a valóság; a bombázások, mészárlások és üldöztetések cinikus magyarázata tisztán megmutatja, hogy ez a háború a proletariátus, annak érdekei és harcai ellen folyik. Ez a háború csak egy újabb epizód azon támadások sorában, amelyeket az egész világot behálózó kapitalista Állam a proletariátus ellen intéz. Ez az X-edik háború nem más, mint a kizsákmányolás kapitalista világának legtisztább terméke.
És az sem elhanyagolható, hogy ezen a valóságon kívül még ott vannak a szöveglések, a sok szar, amit összehordanak, és a látvány. Mert minden alkalommal amikor a Tőke nyíltan megmutatja igazi természetét - mint ma az egykori Jugoszláviában - az összes uralkodó mítosz egyetlen közös nevezőre redukálódik; azt állítják, hogy a kapitalista horrort egy olyan jelenség okozza, amely állítólag kívül áll ennek a társadalomnak a fejlődésén. Az a céljuk, hogy elrejtsék ezt a valóságot, hogy titokban tartsák a játék lényegét, hogy a proletárokat egyre jobban elnyomhassák és elfogadtassák velük az újabb és újabb áldozatot, amelyen a társadalom hízik. A cél az, hogy elrejtsék azt a tényt, hogy a kapitalista társadalom nem jelent mást, mint háborút, éhínséget és nyomort. Ezért a politikai elemzők és a többi újságíró az "alkalmatlan vezetőket" vagy a "diktátorokat" vádolják és a "fejlődés hiányával", "vallási" vagy "etnikai" okokkal, a "demokrácia hiányával", stb. magyarázzák az eseményeket..., mint már mondtuk: csupa szar, látvány.
Jugoszláviában a háború megindításának egyik igazi oka az volt, hogy az Államnak le kellett győznie a proletariátust, leigázni, elpusztítani és leverni a küzdelmeit. Jugoszláviában a háborút megelőző öt év alatt osztálytestvéreink küzdelmeik során heves ellenállást fejtettek ki az Állam munkásellenes intézkedéseivel szemben, amelyekre azért volt szükség, mert súlyos válság rázta meg a tőkés társadalmat ott is, csakúgy mint mindenhol a világon.
A válság nemzetközi összefüggéseihez hozzátartozik, hogy elkerülhetetlen a tőkés cápák közötti antagonizmusok elmélyülése, az imperialistaközi feszültségek növekedése, újabb háborús központok megjelenése ahol ezek az antagonizmusok "természetes" módon kirobbannak a felszínre - függetlenül a különböző burzsoá frakciók akaratától - és mindennapi valóságunkká válnak. Itt és most folyik a háború, nem csak máshol és máskor. Minden kapitalista frakció állandó háborús készülődésben van és állandóan háborút folytat. Például azzal, hogy "otthon" megerősíti a társadalmi békét és állandóan újabb támadásokat (megszorítások, a fizetések és juttatások csökkentése, a munka intenzitásának növelése, fegyelmezések, stb.) intéz életkörülményeink és harcaink ellen.
A jugoszláviai háború egy újabb lépés a még általánosabb háború felé, mivel "elfogadtatja" (terrorista módszerekkel és állandó zsarolással) azt a tényt, hogy a háború "természetes" megoldása a társadalmi válságoknak. Azokra az európai (és Európán kívüli) proletárokra utalunk itt, akik passzívan szemlélik a tévéképernyőkön a mészárlásokat. Mivel a válság "természetes", a munkanélküliség, a nyomor és mindenféle áldozathozatal is "természetessé" válik. Már nem lázadsz, és kezded elfogadni ("rosszabb már úgysem jöhet!"), hogy feláldozd magad. Ezt a logikát követve hamarosan a frontra induló vonaton találod magad!
Ez nem meglepő, hiszen ma a proletariátus többsége, különösen Európában, a hazafiság és olyan egyéb burzsoá ideológiák foglya marad, mint például a "pacifizmus", "antiimperializmus", vagy leggyakrabban az "antifasizmus". Ez nem meglepő, hiszen ma a nemzetközi proletariátus nem képes saját kommunista programjával megerősíteni forradalmi természetét.
Amíg csak passzív fogyasztói és nézői vagyunk saját nyomorúságos életünknek, amíg "hasznos idióták" maradunk, minden megtörténhet velünk. Nem szabad meglepődnünk azon, hogy ezek a ma jó állampolgárok holnap valamilyen említésre sem méltó okból gyilkolászni kezdik egymást! Szomszéd a szomszéd ellen, munkatárs a munkatárs ellen, proletár a proletár ellen.
Minden oldal ellen vagyunk, a horvátok, a szerbek, bosnyákok, szlovénok, koszovóiak ellen, az egész "Nemzetközi Közösség" ellen (ami csak más megnevezése a minket nap mint nap elnyomó és kizsákmányoló terrorista Államok bandájának!), a franciák, az amerikaiak, oroszok, németek, olaszok, angolok, egyiptomiak, irániak, stb. ellen! Nekünk nincs hazánk! Hazafinak lenni annyi, mint gyilkosnak lenni!
Mi mindenekelőtt azt a burzsoá frakciót támadjuk, amelyikkel közvetlenül szembesülünk, "saját burzsoáziánk" ellen küzdünk, miközben megerősítjük internacionalizmusunkat, azt, hogy azonosak az érdekeink és egy a harcunk a Jugoszláviában és más országokban élő proletárokéval. Számunkra az internacionalizmus nem azt jelenti, hogy "minden proletárért teszünk valamit", hanem hogy ugyanannak a küzdelemnek a részei vagyunk, és megerősítjük azt, hogy itt és máshol közösek az érdekeink és a harcunk, amelyekben egyek vagyunk osztálytestvéreinkkel, bárhol is éljenek. Forradalmi defetizmus = harc a "saját burzsoáziánk" vereségéért!
Ennek az utolsó pontnak a fontossága még nyilvánvalóbbá válik, ha az egész világot átfogó kapitalista állam különböző frakciói közötti hallgatólagos megegyezéseket tekintjük (természeten figyelmen kívül hagyva a jószándéktól túlcsorduló beszédeket). Ezen burzsoá frakciók különböző politikája objektíve proletártestvéreink általános lemészárlásához vezet.
Az imperialista hatalmak szerepe teljesen világos, közvetlenül részt vesznek a Jugoszláviában folyó háborúban: minden burzsoá frakció teljes egyetértésben vesz részt a mészárlásban. Amellett, hogy szerepük volt a konfliktus kirobbantásában, mivel azzal szankcionálták Jugoszlávia nemzeti egységekre való szétszakadását, hogy csak Szlovénia és Horvátország függetlenségét ismerték el; amellett, hogy mint minden háborúban, itt is hatalmas nyereséget zsebeltek be fegyvereladásból; amellett, hogy nagyszabású kísérleti terepként használták fel ezt a háborút; amellett, hogy álszent módon nemzetközi blokádot hirdettek Szerbia ellen, amivel mindenekelőtt a kormányzó szemétládák körüli nemzeti egységet erősítették; amellett, hogy ez a háború remek lehetőséget kínál nekik arra, hogy "otthon" a "szabad világ értékeinek" védelmében, az "emberi őrültség" ellen fejthessenek ki propagandát; mindezek mellett nem szabad elfelejteni, hogy ezek az Államok a NATO és az ENSZ akcióin keresztül közvetlenül beavatkoznak (ők is részt vesznek a mészárlásban), a békefenntartó tevékenység álszent ürügyével. Ha háborút akarsz, beszélj a békéről - csakúgy, mint az Öböl-háborúban!
Mi nem a "békéért" harcolunk, mi nem vagyunk pacifisták! A kapitalista háború és a kapitalista béke egymástól elválaszthatatlanok, és a mi harcunk mindkettővel szemben áll. Ebben a elkábított társadalomban a radikalizmus legfelsőbb foka az ENSZ beavatkozására való "felhívás" a béke helyreállításáért. Az az igazi vak, aki nem akar látni!
Le az ENSZ-el, le az "angyalarcú gyilkosokkal!" Ők nem semlegesek: ők is az ellenségeinkhez tartoznak, és megérdemlik, hogy úgy is bánjunk velük!
A humanitárius kampányok csupán a zsarolás eszközei, amelyek segítségével a proletariátus fölötti ellenőrzést akarják megerősíteni, sőt, a béke és a békekötések nevében, az ENSZ nevében ma Bosznia-Hercegovinában arra kényszerítik a proletárokat, hogy átadják a fegyvereiket és passzívan várjanak, mint a barmok, a haláluk órájára, amikor majd visszaküldik őket a csataterek vágóhídjára.
A békeszerződések csupán a "nemzetközi közösség" szankciói, amelyekben azt rögzítik, ami a csatatereken folyik. És ami ott folyik, az nem más mint deportálás, alultápláltság és éhínség, járványok, a rendszeres nemi erőszak stb., röviden az állami terror megnyilvánulásai, amelyekből akár az ENSZ, akár a különféle civilszervezetek alaposan kivették a részüket (mint azt a Médecins Sans Frontiers (Orvosok Határok Nélkül) nevű szervezet elnöke nemrégiben kijelentette, szervezetének működése csak megkönnyítette az "etnikai tisztogatások" végrehajtását) A civilszervezetek egyszerű bábok a háború irányítóinak kezében.
Az Állam mindenütt üldözi a társadalmi rend ellen agitálókat, mindazokat, akik szemben állnak vele, szociális békéjével és nemzeti küldetésével. Tudatában van ugyanis, hogy a társadalom fölötti hatalma megingatható. Ez a hatalom főként arra támaszkodik, hogy képes a proletárokat összeugrasztani, mégpedig azért, hogy állampolgárokként elszigetelje őket egymástól (ez mutatja az ideológiai ködösítések fontosságát) és képes legyen minden Állam és kizsákmányolás elleni harcos megnyilvánulásukat vérbe fojtani. De a társadalom feletti állami kontrollnak ez a rendszere sem tökéletes. Így történhetett, hogy Belgrádban 1991 márciusában a "legális ellenzék" egy demonstrációja túllépett a tervezett határokon, és a rendszer elleni harc részévé, szabályos ütközetté fajult a Rend erői és a lázadó kizsákmányoltak között. A "Milosevics = Szaddam: küldjétek a sivatagba!" jelszó alatt százezer proletár vonult a városközpont irányába. Egy frakciójuk, a legmilitánsabbak, megrohanták az áruházakat, bankokat, "jugoszláv" és "szerb" zászlókat égettek el. A hadsereg közbelépett, ám négy napra volt szükség a rend helyreállításához, a proletár ellenállás letöréséhez, a defetista akciók letöréséhez.
Nem vagyunk erőtlenek: osztályunk gazdag történelmi tapasztalatokkal rendelkezik, visszavesszük osztályunk harcainak kollektív emlékezetét; ez teremti meg az osztálykereteket tevékenységünkhöz, és megvédhet attól, hogy ugyanazt a hibát újra és újra elkövessük. Tudjuk, hogy harcunk valóságos célokat tartalmaz, és magából az életből ered. El kell pusztítanunk a nem-életet, a nyomort, a kizsákmányolást! Ebből merítjük erőnket!
Minden illúziótól mentesen, jelenlegi elszigetelt és szétvert helyzetünkben, amikor a szektarianizmus és a mindenféle szervezett militáns tevékenységgel szembeni általános gyanakvás uralkodik, a gyanakvás minden olyan igyekezettel szemben, amely a forradalmi aktivitásnak centralizált irányt kíván adni, csak a harc perspektíváinak egy minimális szintjét vagyunk képesek betölteni (a nacionalisták, az ENSZ és az összes többi imperialista erő megbélyegzését, az információk terjesztését, az összes internacionalista elvtársunk közvetlen támogatását, a kommunista harc módszereinek és céljainak tisztázását és megerősítését...). Ezt a harcot más elvtársakkal közösen kívánjuk vívni, akik az internacionalista kommunista aktivitás talaján állva harcolnak a kapitalista háború és béke ellen.
Ennek a kiáltványnak a megírása és különböző nyelveken való terjesztése elősegíti tevékenységünk nemzetközi centralizálását, kapcsolatok kiépítését más forradalmárokkal, hogy megerősíthessük azoknak a táborát, akik velünk együtt ugyanazon internacionalista perspektívákat erősítik meg, és hogy kifejezésre jutassuk minden, a háború és a nyomor ellen lázadó harcoló proletár szükségleteit, és végül azt, hogy megerősítsük, céljaink és elképzeléseink tisztázása által eltökéltségünket az elutasításban.