A világon mindenütt az emberi szükségletek, valamint a tőke és a profit szükségletei közötti ellentmondás mindig egyre szembetűnőbb. Az értéktőzsdék és piacok dühöngő gyilkos zűrzavara, strukturális szabályozási tervek cinikus és gyilkos jegyzéke, mindez osztályunk számára mindig nagyobb nyomort, nélkülözést, mindennapi és általános mérgezést jelent. A tőke katasztrófája fokozódik és mindig osztályunk az, amely a rövidebbet húzza! Az „éhséglázadások” a proletariátus harcai!
A tőke megfosztott minket mindentől, hogy munkára kényszerítsen bennünket
Amikor többé nincs szüksége a munkaerőnkre, hagyja, hogy meghaljunk
De a proletariátus nem viseli tétlenül a túlélési feltételei elleni számtalan támadás növekvő brutalitását. Ezekben a hetekben szerte a világon, országok tucatjaiban osztályunk az utcára vonult, visszasajátított egy kevés ennivalót, hogy ne haljon éhen. A kapitalizmus öl és nem tud semmi mást nyújtani
Szembesülve ezzel az emberi reakcióval, a szociáldemokrácia helyteleníti a „kilátástalan” fosztogatásokat és lázadásokat. A bolygó megmentése nevében megszorításokat, önmegtartóztatást és alázatosságot javasol. A rendszer ilyen vagy olyan „káros hatásának” elítélésével, a „világ túlnépesedéséről” szóló porhintéssel megint a könyvviteli reformokról, – amik állítólag szabályozzák a profitot és humanizálják a kapitalista barbárságot –, szóló vad képzelgéseivel etet minket.
Manapság a proletárokat a világon mindenütt a „vásárlóerő” elleni általános támadás révén hengerelik le. Ennek ellenére a „kisebbik rossz” szociáldemokrata elfogadása miatt a beletörődés globális szinten ma továbbra is túlsúlyban van: a legrosszabb helyzet mindig máshol van és ott is lesz, messzebb, a „harmadik világban”, a „legszegényebbeknél”, a „leginkább kizsákmányoltaknál”...
A burzsoázia még mindig megengedheti magának, hogy osztályunk harcait elszigetelje és helyreállítsa társadalmi békéjét, miközben büntetlenül gyilkolja osztálytestvéreinket, akik legalapvetőbb szükségleteikért küzdenek. És ez ezeknek a hasznavehető idiótáknak, ezeknek az engedelmes állampolgároknak a segítségével történik, akik szavaznak és szétválogatják a háztartási szemetet, ezeknek a löttyedt nézőknek a segítségével, akik a tévéjük előtt ülnek és lehet, hogy két választás, vagy sporteredmény között könnyeket fognak ejteni amiatt, hogy „erőszak és éhezés van a világban”.
Meghalni, vagy harcolni – nincs más alternatíva a proletariátus számára
Támogassuk harcoló osztálytestvéreinket, harcoljunk mindenütt a kizsákmányolás ellen
Éhséglázadások és külvárosi lázadások... ezek a mi harcaink
Ellenségünk mindenhol ugyanaz
Válságban van ez a rendszer? Pusztuljon!
Internacionalista Kommunista Csoport – 2008. április
BP 33 - Saint-Gilles (BRU) 3 - 1060 Brüsszel – Belgium (fontos: a csoport nevének említése nélkül)
e-mail: icgcikg[at]yahoo.com – sajtónk az interneten: http://www.geocities.com/icgcikg/Elvtársak, ez a röplap harcoló osztályunk kifejeződése, másoljátok le és terjesszétek!